Six (part two)

Néccázhússzal hajtottunk az úton. Tudtommal a tengerpart sokkal közelebb volt a mi utcánkhoz, de inkább nem kérdezősködtem.
 Dan idegesen markolászta a kormányt, mire egyszer csak egy pattanás és üvegtörés. Na basszus, mi lehet ez?
 Ösztönösen hátrafordultam, mire egy széttört hátsóablak látványa tárult elém. Na basszus. Lehúztunk a legközelebbi pihenőhelynél, amit történetesen egy Starbucks mellé építettek. Várjunk csak.. Pihenőhely? Lol, hol vagyunk? Tudom, hogy reagál rá, ha lelövök egy meglepetést, vagy valami olyasmit..
 Bementem a kávézóba és rendeltem egy chococinot.. Illetve akartam, de valaki megállított.
 - Öhm.. Nem tudná megmondani, hogy merre találom innen a.. CANDICE, TE VAGY AZ?? - kérdezte egy számomra ismeretlen hang.
 - Őőőő.. ja, én vagyok. De te.. - Nem, még mindig nem jöttem rá. Szőke haj, barna barna szem, bronzos bőr... - Renée?
 - Csak leesett végre!
 - Mióta is láttuk egymást utoljára? Oviban?
 - Igeeen! Azóta semmit sem változtál.. - itt elakadt a szava - mármint.. Jesszus, de jól nézel ki! Már nem akarsz vörös hajat?
 - Nem, nekem csodás az is, ha Patrick hajáét nézegethetem.. Illetve.. izéé..
 - Még mindig bele vagy zúgva?
 - Fúj, dehogy.. - oviban halálosan szerelmes voltam Patrickbe. Talán azért, mert akkor még nem ismertem ennyire. - De mesélj.. mi van veled?
 - Szerintem üljünk le, mert egy bazira hosszú történet következik.. Ha még így is kíváncsi vagy rá.
 - Ha nincs benne túl sok nyálas rész, akkor még két óráig is itt ülök veled. Vagyis kevesebb, mert kint várnak.
 - Kiiiiiiii?
Büszkén kihúztam magam, és ezt feleltem:
 - A barátom.
 - És én erről nem is tudtam...?
 - Mivel több ezer Renée Valdez van fent facebookon, nem találtalak. És időközben beszőkültél, szóval csak azért sem foglak felismerni a profilképről.
 - Jó, oké. Tee, látod amit én?
 - Mire gondolsz?
 - Arra a helyes pincérsrácra.
 - Hogy kerültél ide?
 - Mi? Ja, az unokatesómékhoz jöttem. Apám nem engedte, hogy kivegyem a részem a temetés szervezéséből, ezért eljöttem.
 - Temetés?
 - Ja, meghalt anyám.
 - Sajnálo..
 - Ne sajnáld, utáltam. - vágott a szavamba, és leintette a pincért. - Két szimpla kávét kérek.. - rendelt, miközben a szexisvagyokdenagyon mosolyát öltötte magára. Igen, ezt a nagycsoportban tökéletesítette. Mindent megkapott. Csak úgy dőltek felé a szerelemről vajmi' keveset tudó kisfiúk, de mi jártasak voltunk a témában. Egyik szülinapomra Pete-től egy felvilágosító könyvet kaptam ajándékba. Köbö voltam vagy öt éves, de nem zavarta.
 Épp bele akartam szólni, hogy a rendes kávét csak akkor iszom meg, ha kényszerítenek, de Renée
 túúúúlságosan is sokat szemezett a sráccal, akinek látszólag volt barátnője... illetve barátja.
 - Basszus, mindig a buzikat fogom ki. MI A FRANCÉRT NÉZNEK KI OLYAN JÓL?
 - Mert be akarják cserkészni a srácokat.. Ezt inkább nem folytatom.
 - De honnan tudsz ennyit... Ott egy másik helyes srác - pirult el.
 - Őt meg felejtsd el..
 - Kitalálom : ő a barátod.
 - Beletrafáltál.
Dan odajött hozzám, és a fülembe súgta:
 - A jó hír, hogy a galamb túlélte. Viszont az ablak totálkáros lett.

Six

Eltelt két hét, és végre vége lett ennek a béna iskolaévnek. Végre. Még ki kell bírnom két évet, és abból egyet Dan nélkül. Sanszos, hogy a világ azért van, hogy engem szívasson. Patrick? Annak talán örülök, hogy nem kell többet látnom a képét. Igen, összevesztünk. Nem, most nem fogok én bocsánatot kérni.

 Kiengedtek a kórházból, és első dolgom az volt, hogy felvegyem a telefont. Hogy kit akartam tárcsázni? Nem tudom. Csak beszélgetni akartam valakivel. Bárkivel. Mandy megadta a számát, mielőtt kijöttem volna. Bepötyögtem, majd a fülemhez emeltem a telóm. Üzenetrögzítő. Klafa. Dant nem hívom, mert 99,9%, hogy idegesíteném. Csörög a telefonom. Dant mégsem idegesítem annyira, mert az ő nyelvnyújtós képe díszelgett a képernyőn. Elvileg senkinek sem kellett volna látni ezt a fotót, de már Mandy is röhögött rajta egy sort..
 Szóval felvettem, és a jól ismert mély hang szólt bele:
 - Őőő.. szia, ki tudsz nézni az ablakon?
 - Á, nem, a pincébe vagyok bezárva. - közöltem vele, miközben az ablakhoz sétáltam. Az autója orrán ült
és gondolom engem keresett a szemével. Megtalált és mosolyra görbült a szája.
 - Megvagy. Izéé.. őő.. Tudod, tavaly nyáron vissza kellett mennem Londonba egy időre.. Illetve végig ott kellett lennem.
 - Igen, tudom. Az őrületbe kergettelek a folyamatos hívással.
 - Heh, ja...
 - Igazából én is kérdezni akartam valamit..
 - És eljö.. Ja, mondd el te.
 - Nem udvariaskodj, vagy kiakadok, mint a taxióra.
 - Naszóval.. Nem tudnál eljönni velem a tengerpartra? Rég nyeltem sós vizet.
 - Kábé mennyire rég?
 - Ha tovább kérdezősködsz, elmegyek egyedül. Egyébként 5 éves koromban mentünk le utoljára a tengerpartra.
 Hirtelen elképzeltem egy ötéves kis Dant, aki eszeveszetten ugrál a habok közt és pecsenyére sül a napon. Mégse sikerült, mivel elég nehéz úgy kitalálni, hogy 16 éves korában láttam először.
 Felkaptam magamra az első kézbe eső fürdőruhám, amit végül lehámoztam magamról, mert kicsi volt. Öt perc kotorászás után megtaláltam a fekete bikinim. Rávettem egy ruhát és leszaladtam a lépcsőn. Meg se vártam anya kérdését, nem akartam neki magyarázni, hogy van egy pasim. Ja, nem tudja. Szó szerint kivágtattam a házból és csak Dan mellett álltam meg.
 - Köszi, hogy kiszedtél. Azt hittem, hogy ki kell másznom az ablakon, mert amikor itthon van, egy faggatás kíséretében ha elenged.
Elmosolyodott és átölelt. Bevágódtam az anyósülésre és elindultunk a tengerpart felé. Dan őrült vezetési módját már volt alkalmam megismerni, úgyhogy már nem éreztem azt út közben, hogy két másodperc után visszanézhetem a heti étrendem. 

Five

Eszméletlenül fájt a fejem. Kinyitottam a szemem és egy teljesen fehér szobában találtam magam. Basszus. A kórházhoz mindig rossz emlékek kötnek, mint például a mandulám kivétele. Azóta irtózom a pókoktól...

 Megpróbáltam felülni, de egy fekete műkörmös két visszatolt. Az eddig homályos látásom kitisztult: Dan, Patrick és Pete állt ott egy szőke csajszi társaságában. A szöszke Mandy volt.
 Tettem még egy próbát a feltápászkodásra, de most egy erősebb kéz fogta meg a vállam.
 - Szuper, már felülni sem lehet..
 - Én engedném, de az ügyeletes orvos megmondta, hogy nem szabad.
 - Ki az a faszi?
 - Az apám.. - pirult el Mandy. Elmosolyodtam, mire megenyhülve mondta: - Na jó, de ha valaki bejön, rögtön visszafekszel.
 Dan leült mellém az ágyra, Mandy meg helyet foglalt egy széken. Egy ideig szótlanul vártunk majd megszólaltam:
 - Mégis mi a franc történt?
Patrick egyik lábáról a másikra állt, Dan pedig a fogát szívta. Pete arcára ráfagyott a mosoly.
 - Nem emlékszel semmire?
 - Nem mondhatni..
 - Elájultál. - mondta Mandy, majd egy biztatónak szánt mosolyt küldött felém. Nem akartam gorombáskodni, szóval az "Erre magamtól is rájöttem" kijelentésemet mellőztem. Patrick kiment a szobából és Mandy is követte. Pete azzal az ürüggyel, hogy vesz egy kávét szintén elhagyta a helységet, így Dannel ketten maradtunk.
 - Egy elájulás miatt kórházba hoztatok? És mi történt az arcoddal?
 - Patrick sikoltozott, hogy hívjunk mentőt. És.. őőő.. legurultam a lépcsőről.
Általában ha nem mond igazat, mindig ráncolja a homlokát, és ez most is így történt. Néhány perc néma ülés után Patrick visszatért a szobába, mire Dan elköszönt tőlem. Rögtön egy kérdéssel támadtam le:
 - Miért kellett ekkora ügyet csinálni ebből?
 - Én csináltam nagy ügyet? A lógásnál is folyamatosan az ment, hogy te parázol, mert elkapnak. Kajakra nem tudsz megnyugodni? Folyton csak csinálod a hisztit..
 - Én csinálom a hisztit? Ja, hát persze. Most bármit a fejemhez vágsz, mert tudod, hogy nem kelhetek fel. Egyébként kitekerném a nyakad. 

Four

Gyorsan szétváltunk én meg felálltam a földről.
 - De, fent van a szobájában. Megmutassam, vagy megtalálod?
 - Mutasd meg...
Tudtam, hogy felesleges a kérdés, amúgy is ezt fogja válaszolni. Felmentünk a lépcsőn, majd bementünk Pete szobájába. Csak most jöttem rá, milyen rég nem voltam itt. Az ágy alól pornóújságok sarkai kandikáltak ki és mindenhol állt a kosz. Felkaptam a táskáját s odaadtam Patricknek.
 - Amúgy..
 - Ha azt kérdeznéd, hogy mit csináltunk, nem válaszolok. Magánjellegű dolog.
 - De azért csak érint engem i...
 - Miért is? - vágtam a szavába, majd leszaladtam a lépcsőn. Dan addigra már feltápászkodott a földről. Legkisebb jelét sem láttam annak, hogy még fáj a szeme. Közben Patrick kiviharzott a házból fülig elvörösödve.
 Másnap az iskolában Pete-ék messze elkerültek minket. Én speciel kimondottan örültem neki, mert meguntam, hogy általában a nyakunkon lógnak. Patrick millió dühös pillantással bombázott minket. Basszus, miért ilyen haragtartó mindenki? Oké, én elvagyok Dan-nel, de a tudat, hogy a bátyám tök pipa a barátom miatt, kissé aggaszt. Nem, ez nem fog idegesíteni, az ő dolga. És ez az én döntésem. Kihúztam magam és elindultam az órára. Még volt öt perc a szünetből, úgyhogy a vécét vettem irányba. Elővettem a szemceruzám, aminek le volt törve a hegye. Kinyírom Pete-et. Egy ideig még turkáltam a táskámban a másikat keresve, de a csengőszókor feladtam. Bementem a kémiaterembe és bevágtam magam a padba. Szerencsére egyedül ültem. Öt perc múlva el kellett süllyesztenem a táskámban a Pete-től elcsórt köpőcsövemet, mert belépett Mr. Howard, oldalán egy szőke hajú csajjal. Az óriási mákom röhtön elszállt, mivel csak mellettem volt üres a pad.
 - Riley, tegye el a gyurmát. Ő itt Mandy Schulz, az új osztálytársatok. Wentz kisasszony mellett találsz helyet.
A lány szeme felcsillant. Na még egy lelkes Fall Out Boy rajongó.
 Az órának vége lett. Mandy nem is olyan rossz padtárs, végigröhögtük az órát. Dan-nek még nem mutattam be, de nem is szándékozom.
 - Még lesz óránk? - kérdeztem Dantől, mihelyst kiértem az udvarra.
 - Dehogy! Végre megszabadulhatunk a hétvége erejéig az iskolától. És utána már csak 2 hét. Tényleg, meggondoltad magad?
 - Nem, a válaszom még mindig nem. Soha sem fogok kiállni mindenki elé egy színpadra..
Dan megvonta a vállát és elindultunk hazafelé. A házunk előtti játszótéren letelepedtünk egy hintára: én Dan ölében ültem, miközben ő lassan lökte a hintát. Csodálom, hogy negyedóra után nem zsibbadt el a lába és még volt ereje engem csókolgatni. Imádom. Most volt rossz, hogy ha haza akarok menni át kell vágni a parkon. Patrick és Pete épp akkor jöttek át a kis ösvényen, amikor Dannel épp felálltunk a hintáról. Búcsúzóul megcsókoltuk egymást, majd elváltunk egymástól. Valaki elsuhant mellettem és behúzott egyet Dannek, miközben ezt morogta:
 - Kizsigerellek te disznó!
 Épp azon voltam, hogy leállítsam őket, amikor hirtelen minden elsötétült.

Three

Igen, végül a 10 perc késést elfelejtette és boldogan elengedett minket 20 perccel hamarabb. Mikor kiértünk Pete közölte, hogy elmennek valahová. Nem tett keresztbe a tervünknek, így rögtön a Wabash avenue 9-et vettük irányba. Kínos csend uralkodott végig uralkodott végig, mígnem beértünk a házunk előszobájába.
 - Jézus, ez a nő hülye. Mármint.. - elharapta a mondatot. Bement a nappaliba és elterpeszkedett az egyik fotelban. Most lett volna jó tudni, hogy mit mond. Esetleg: "Mármint nem akarlak megbántani, de nem vagy igazán az esetem" illetve: "Mármint nem az, hogy nem akarok veled járni, nagyon is örülnék neki".
 Leültem a kanapéra és elővettem a füzetet és lecsaptam az asztalra. Dan az ölébe vette és újra meg újra átolvasta. Turbógyorsasággal körmölte a sorokat a lapra, majd mellém rakta a füzetet. Elolvastam, majd egy óriásit sikítottam.
 - TE EGY ZSENI VAGY! - ugrottam a nyakába, Dan nem kis meglepetésére. Szerencsére időben elkapott, mert ha nem tette volna, akkor az estét a sürgősségin tölteném. Elengedett, majd én is visszaültem a kanapéra. Öt perc némán ülés után kórusban megszólaltunk:
 - Éhes vagyok.
 - Szuper. Megyek, kipakolom a hűtőt. - mondtam, majd felpattantam és kivettem minden ehetőt. Dan mellém állt, majd elkezdte tanulmányozni a kajákat. Felkapta a tojást, elvette a lisztet a pultról és egy tál után kutatott. Kivettem neki egyet a szekrényből, majd odatoltam elé.
 - Őőőő mit csinálsz?
 - Muffint. Van tűzriasztótok?
 - Tudtommal van.. De..
 - Pompás. - vágott a szavamba, majd feltört 3 tojást. Kihalásztam a héját a tálból, mire ő beleöntötte majdnem az egész csomag lisztet a tálba. Megfogadtam, hogy nem szólok bele. Már csak az a kérdés, hogy meddig bírom.
 Egy idő után a kotyvalék összeállt és valamennyire tészta formát sikerült neki kölcsönöznöm, amíg Dan kiment vécére. Kijött, majd elkezdtük elrendezgetni a formában a tésztát.
 - Nem kellett volna papír? - kérdezte Dan, miután beraktam a sütőbe a cuccot.
 - Kösz, hogy most szólsz.. - mondtam, majd megdobtam egy tésztagolyóval. Ő is visszadobott, és így folytattuk addig, amíg el nem fogyott a maradék trutyi. Én még mindig sikongattam, és a maradékból összegyúrtam az utolsó gombócot. Eldobtam Dan irányába, mire ő felordított. A szemére kapta a kezét, én meg odarohantam hozzá.
 - Jól vagy?
 - Végül is csak a szememet találta el.. - bökte ki két káromkodás között.
 - Mutasd.. Áááá, ez semmi. Amikor Pete majdnem kiszúrta a szemem.. - a mondatot nem tudtam befejezni, mivel Dan magához húzott és megcsókolt.
 A bejárati ajtó kinyílt, majd valaki megszólalt:
 - Candice, nem láttad Pete tá...

Two

Rohadtul félek. Dan szerint csak kapunk egy "Ejnye, gyerekek" kezdetű fejmosást és elenged minket. Mrs. Cartell kijött az irodából és szólított minket.
 - Én voltam a hibás, én rángattam bele őket - jelentette ki Patrick összeszorított fogakkal, amikor beértünk.
 - Mi? Miről beszél?
 - Nem arról van szó, hogy lógtunk?
 - Hogy mit csináltak? És nem. Az évzáró sulidiszkóról van szó.. Egyetlen embert sem tudtunk megkérni, hogy biztosítson valami zenei aláfestést.. Itt jönnek a képbe maguk.
 - És minket Candice-szel ez hol érint? - kérdezte Dan
 - Tudtommal maguk is zenélnek..
 - Mi? Nem, én nem.. - ellenkeztem.
Mrs. Cartell egy füzetet csúsztatott elém. Az enyémet. Basszus, az udvaron hagytam.
 - Maga tudja. Ha jól tudom, Smith, maga igazán jól énekel. És esetleg Wentz (Itt elpirult) barátnőjét is rábeszélhetné. És ha végigcsinálják, akkor azokból a tantárgyakból, amikből bukásra állnak, elintézem, hogy meglegyen a hármas. Viszont most elmehetnek. És el ne felejtsék: ma 2-kor elzárás Stump barátjuk jóvoltából.
Kiléptünk a szobából, majd Pete rögtön letámadta Patricket, hogy mégis miért mondta.
 - Jóvanna', nem tudhattam, hogy nem tudja, hogy lógtunk.
 - Kapsz egy díjat a mondat összerakási képességedért. Amúgy már 10 perce becsöngettek. Mit csináljunk?
 - Utolsó óra.. Menjünk haza. Aztán majd visszajövünk, leüljük azt az izét és elhúzunk.  Az ősök amúgy sincsenek otthon, nem tudnak meg semmit az egészből. És minden veriheppi lesz.
 - Kivéve, ha a tanárok be nem köpnek.. - riposztoztam, majd Danielre néztem. Lehajtott fejjel hallgatta a vitánkat.
 - Muszáj mindig ilyen derűlátónak lenned?
Megvontam a vállam, majd elindultam a kapu felé. Mikor Daniel mellé értem megfogtam a kezét és húztam magammal. Dan elpirult, Patrick pedig dühös és féltékeny pillantásokat küldött felé. Kiértünk az utcára, de én még mindig szorongattam a kezét, viszont ő sem akarta elengedni az enyém.
 - Mrs. Cartell azt hitte, hogy a barátnőm vagy.. - nevetett. Jó lenne. De ezt neki szemtől szembe ne merném elmondani. Út közben Dan közölte, hogy a legközelebbi kávézóba be kell kísérnem, mert kell neki egy normális lötty. Én vettem magamnak egy sütit és leültünk az egyik asztalhoz. Ahogy beszélgettünk most vettem észre először enyhe angol akcentusát. Elmosolyodtam, majd beleittam a kólámba - Dan ragaszkodott hozzá, hogy vesz nekem egyet.
 - Gyanúsan mosolyogsz.
 - Valóban? - kérdeztem vissza, pedig éreztem, hogy a szám végét össze lehetne kötni a fülemmel. - Jesszus, 2 óra 10 perc.
Dan is az órájára nézett és elkerekedett a szeme. Felkapta a táskáját és kiszaladtunk a kávézóból. Két perc múlva az alagsorban lihegtünk a büntetőszoba előtt. Kopogni akartam, de az ajtó magától kinyílt.
 - Szándékoztak ideérni? Ezt a tíz percet még leülik.
Bevágtam magam az egyik padba és elővettem az egyik könyvemet. Furcsa, hogy most csak a mi négyesünk volt a teremben.
 Dan átadott egy cetlit ezzel a felirattal: "Akkor még áll a délután?". Gyorsan ráfirkantottam a választ (Nálunk is lehetünk, mivel az ősök nem lesznek otthon, Pete-ék meg biztos elmennek valahová) és átdobtam a padjára. Sajnos ez a titokzatos tanárnő, akit még életemben nem láttam kiszúrta az eseményeket és kitépte Dan kezéből a cetlit. Elérzékenyült arccal visszaadta az lapot Dannek és leült az előttünk levő padra.
 - Juj, ti egy pár vagytok? Mióta tart a kapcsolat? Bocsánat, hogy így beleütöm az orrom, de "szabadidőmben" párkapcsolati tanácsadóként tevékenykedem.
 - Nem..
 - Mi nem járunk..
 - Csak szimpla barátság.
 - Ennyi az egész.
 - Olyan édes, ahogy befejezitek egymás mondatát! És ez elszomorít. Olyan szép pár lennétek együtt..
Daniellel elkerekedett szemmel néztünk egymásra, miközben Patrick és Pete felborult a székkel, úgy röhögtek. Reménykedtem, hogy a tanárnő érdekes megnyilvánulása közben elfelejtette a késésünket.

One

- Candice! Candice, várj már meg! Jézus, ennyit még életemben nem futottam. Jól van, ne is figyelj ide..
 Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki lihegve megáll mellettem. Kitéptem a fülhallgatóm, majd felé fordultam. Daniel állt mellettem, a szokásosnál is nyúzott ábrázattal.
 - Megértelek, hogy vissza akarod adni azt a gyíkot az ágyadban, de tekintettel lehetnél arra, hogy régebb asztmás voltam.
 - Jó, bocsi. És azt tényleg nem kellett volna, egy hétig utána hálózsákban aludtam a földön. Amúgy ha tudni akarod, zenét hallgattam.. Végeznem kéne már azzal a számmal, de semmi ihlet.
 - Esetleg segítsek? - egyenesedett fel, majd belé karoltam és így mentünk tovább a gimi felé. Dan 2 évvel idősebb nálam, Pete osztálytársa. Ha éppen nem velem van, akkor a tanári vécé ülőkéjét ragasztózza össze. Általában a patexes kezével túr bele a hajába, és amikor lehülyézem, akkor azzal érvel, hogy az ő hajának már amúgy is mindegy.
 - Nem hiszem, hogy tudnál. Legutóbb amikor Pete megnézte azt mondta, hogy reménytelen. De ha nagyon akarod, vethetsz rá egy pillantást.
 Idő közben beértünk az iskolába. Utálom ezt a helyet. Kezdem a béna tanárokkal. Fogadjunk, hogy mindegyik részt vett a Kr. előtti 1987-es diszkópartin.
 Szétváltunk, mindketten elindultunk a saját termünk felé Dupla matek. Überkirály.
 Vége lett a kínszenvedésnek és csak egy 2-est zsebeltem be. Szünetben leültem egy padra és elővettem A Füzetem. Öt percig ültem fölötte, de semmi ihlet. Szó szerint. Ugyan ott tartottam, mint két héttel ezelőtt: a refrént megírtam. Más semmi. Közben Dan kikullogott és levetette magát mellém. Elővett egy fekete termoszt bögrét és beleszagolt. Arca fintorba torzult, de egy húzásra megitta.
 - Mégis mi volt ez?
 - Ez kérlek szépen kávé. De ha valamivel nem tereled el a figyelmem, akkor meg kell látogatnom a férfi mosdót a folyosó végén. Jéé, ez a dal? Mutasd csak. - tépte ki a kezemből a Füzetet, és elkezdte olvasni. Elmosolyodott, majd lapozott egyet folytatásra számítva.
 - Ez én lennék?
 - Hát.. Őőő.. Izéé.. Ja. Tépd ki, nagyon rémes.
 - Ellenkezőleg. - jelentette ki, majd megvédte a rajzom a támadásaimtól.
 - Öhm... Van valami ötleted hozzá, vagy még gyönyörködsz magadban a szünet végéig?
 - Délután, amikor már nem leszek ennyire kómás.. Izé.. Ja, igen, akkor gyere a parkba.
 - Szuper.. Melyik park? - és hirtelen beugrott. Az anonim park, ahol először találkoztunk.
Egy térképpel a kezében sétált végig a járdán, én meg lehajtott fejjel próbáltam eliszkolni Raven sértegetései elől. Nekimentünk egymásnak, és én egy akkorát tanyáltam, hogy a nadrágomból DIY szakadt gatya lett. Felsegített, majd megszólalt:
 - Izé, bocsi. Esetleg kísérjelek haza, vagy..
 - Nem, köszi, megoldom. Viszont azzal a térképpel nem mész sokra, több milliárd utat átépítettek.. Hová mész? Esetleg elnavigálhatlak odáig. 
 - A Wabash Avenue 8-at kéne megtalálnom..  
 - Mákod van. Én a 9-ben lakom.  Őőőő.. Esetleg jössz velem, vagy elmagyarázzam? - kérdeztem tőle, majd elpirultam. Irtó cukinak tartottam már akkor is. 
Végül amellett döntött, hogy velem jön. Elmesélte, hogy Londonból költöztek ide, mert az apja új munkát kapott. Az anyja eredetileg "Nem akarta otthagyni a házat az emlékek miatt", de lassan beletörődött. 
 - Őőő.. Nem baj, ha én mindezt elmondom neked?
 - Egyáltalán nem. Iszom a szavaid. 
 - Milyen intellektuálisan fogalmaztál! - nevette el magát. Beértünk a 8-as szám alá. Egy óriási költöztető kocsi takarta el a "kilátást".  - Esetleg meg tudnád mondani, hogy a...

Visszaemlékezésemet a csengő zavarta meg. Mi is lesz? Töri? Valaki megkocogtatta a vállam:
 - Lógunk angolról, nem jössz? - kérdezte egy vörös hajú srác, illetve Patrick.
 - De, oké.. Dan is jöhet, vagy..
Egy kis hezitálás után egy kibökött egy ahát, és én elkezdtem kémlelni az ajtón beáramló tömeget. Egy természetellenesen magas srácot keresünk. Megvan.
 - Daniel! - ordítottam. Fent állt a veszély, hogy a suli összes Danielje megfordul, de egyedül az enyém hallgatott a nevére. Elindult felém, majd mikor ideért kérdőre vont:
 - He?
 - Izé.. Patrickék lógnak óráról, és hogy jössz-e te is, vagy...
 - Megmentetted az életem. Semmit nem tanultam..
Hát igen, szokásához hűen a könyve az ágy alatt hever. Nem is tudom, mit tesz a táskájába.
 Az egészet végigröhögtem, mint ha be lettem volna szívva. Egy öreg néni aki a padlócirkáló kutyáját sétáltatta megkérdezte, hogy nem kéne-e iskolában lennünk. Megvontuk a vállunk, majd tovább folytattuk a dumálást.  Illetve folytattuk volna, ha nem akkor robogott volna el mellettünk az igazgató tragacsa. Elkezdtünk futni a gimi felé. Becsöngetésre a pont beértünk, majd lecsaptuk magunkat egy padra.
 - Szerintetek lebuktunk? - kérdeztem. A bőgés kerülgetett. Oké, ez lesz az első, hogy rossz fát tettem a tűzre, de attól még féltem. Féltem, hogy ha anyáék megtudják, többet nem találkozhatok Daniellel - elvégre ő is ott volt.
 - Nem hiszem. Olyan vaksi az a nyanya, hogy az orráig sem lát. - jelentette ki Pete, majd megvonta a vállát.
 - Ja, 30 éves. Ha az neked nyanya, akkor gratulálok. - torkolltam le.
 - Lehet, hogy a muter ki lesz bukva, ha megtudja, de egy hét szobafogságnál többet nem kaphatunk.
 - Hát az is igazán szuper lesz. "Szia, anya, ma lógtunk óráról, nem baj?"
 - Eltussolom én az ügyet.. Végül is én találtam ki. - szólt Patrick, majd rám mosolygott. Két percen belül mindenki kiáramlott az udvarra. A hangosbeszélőből Mrs. Cartell, az igazgatónő hangja csendült fel:
 - Patrick Stump, Daniel Smith, Pete Wentz és Candice Wentz azonnal jöjjön az igazgatói irodába.
Halálra váltan meredtünk egymásra, majd felálltunk a padról és elindultunk a folyosón. Mindenki minket bámult. Jézusom, óriási bajban lehetünk.

Bevezető

Egy majdnem híresség húgának nem könnyű lenni, mint ezt Candice megtapasztalta. Utálja, hogy mindenki hozzá szalad, ha éppen egy dedikál fotó kell a bátyjáról, aki nem kisebb személy, mint Pete Wentz.
 Főhősünknek óriási tehetsége van az énekléshez és a rajzoláshoz, de nem meri hallatni hangját. Illetve nem merte, mielőtt megérkezett volna a gimijébe a titokzatos szépfiú, Daniel Campbell Smith, kinek a haja életében nem látott fésűt és zselé nélkül is olyan, mint ha hobbija a konnektorba nyúlkálás lenne. Megtanította a "Ne foglalkozz a hülyékkel, nem érdemelnek figyelmet" kezdetű elméletre. Candice imádta Danielt egy ismeretlen oknál fogva, és ez az érzés utóbb említett hímnemű élőlénynél is kölcsönösnek bizonyult. Kapcsolatuk komolyabbra fordult, és ezt nem nézte túl jó szemmel bátyja legjobb barátja, a banda énekese, Patrick. Candice elé több milliárd akadályt gördít az élet. Vajon sikerül mindet megoldania?

   Íme, a történet főcímdala: