One

- Candice! Candice, várj már meg! Jézus, ennyit még életemben nem futottam. Jól van, ne is figyelj ide..
 Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki lihegve megáll mellettem. Kitéptem a fülhallgatóm, majd felé fordultam. Daniel állt mellettem, a szokásosnál is nyúzott ábrázattal.
 - Megértelek, hogy vissza akarod adni azt a gyíkot az ágyadban, de tekintettel lehetnél arra, hogy régebb asztmás voltam.
 - Jó, bocsi. És azt tényleg nem kellett volna, egy hétig utána hálózsákban aludtam a földön. Amúgy ha tudni akarod, zenét hallgattam.. Végeznem kéne már azzal a számmal, de semmi ihlet.
 - Esetleg segítsek? - egyenesedett fel, majd belé karoltam és így mentünk tovább a gimi felé. Dan 2 évvel idősebb nálam, Pete osztálytársa. Ha éppen nem velem van, akkor a tanári vécé ülőkéjét ragasztózza össze. Általában a patexes kezével túr bele a hajába, és amikor lehülyézem, akkor azzal érvel, hogy az ő hajának már amúgy is mindegy.
 - Nem hiszem, hogy tudnál. Legutóbb amikor Pete megnézte azt mondta, hogy reménytelen. De ha nagyon akarod, vethetsz rá egy pillantást.
 Idő közben beértünk az iskolába. Utálom ezt a helyet. Kezdem a béna tanárokkal. Fogadjunk, hogy mindegyik részt vett a Kr. előtti 1987-es diszkópartin.
 Szétváltunk, mindketten elindultunk a saját termünk felé Dupla matek. Überkirály.
 Vége lett a kínszenvedésnek és csak egy 2-est zsebeltem be. Szünetben leültem egy padra és elővettem A Füzetem. Öt percig ültem fölötte, de semmi ihlet. Szó szerint. Ugyan ott tartottam, mint két héttel ezelőtt: a refrént megírtam. Más semmi. Közben Dan kikullogott és levetette magát mellém. Elővett egy fekete termoszt bögrét és beleszagolt. Arca fintorba torzult, de egy húzásra megitta.
 - Mégis mi volt ez?
 - Ez kérlek szépen kávé. De ha valamivel nem tereled el a figyelmem, akkor meg kell látogatnom a férfi mosdót a folyosó végén. Jéé, ez a dal? Mutasd csak. - tépte ki a kezemből a Füzetet, és elkezdte olvasni. Elmosolyodott, majd lapozott egyet folytatásra számítva.
 - Ez én lennék?
 - Hát.. Őőő.. Izéé.. Ja. Tépd ki, nagyon rémes.
 - Ellenkezőleg. - jelentette ki, majd megvédte a rajzom a támadásaimtól.
 - Öhm... Van valami ötleted hozzá, vagy még gyönyörködsz magadban a szünet végéig?
 - Délután, amikor már nem leszek ennyire kómás.. Izé.. Ja, igen, akkor gyere a parkba.
 - Szuper.. Melyik park? - és hirtelen beugrott. Az anonim park, ahol először találkoztunk.
Egy térképpel a kezében sétált végig a járdán, én meg lehajtott fejjel próbáltam eliszkolni Raven sértegetései elől. Nekimentünk egymásnak, és én egy akkorát tanyáltam, hogy a nadrágomból DIY szakadt gatya lett. Felsegített, majd megszólalt:
 - Izé, bocsi. Esetleg kísérjelek haza, vagy..
 - Nem, köszi, megoldom. Viszont azzal a térképpel nem mész sokra, több milliárd utat átépítettek.. Hová mész? Esetleg elnavigálhatlak odáig. 
 - A Wabash Avenue 8-at kéne megtalálnom..  
 - Mákod van. Én a 9-ben lakom.  Őőőő.. Esetleg jössz velem, vagy elmagyarázzam? - kérdeztem tőle, majd elpirultam. Irtó cukinak tartottam már akkor is. 
Végül amellett döntött, hogy velem jön. Elmesélte, hogy Londonból költöztek ide, mert az apja új munkát kapott. Az anyja eredetileg "Nem akarta otthagyni a házat az emlékek miatt", de lassan beletörődött. 
 - Őőő.. Nem baj, ha én mindezt elmondom neked?
 - Egyáltalán nem. Iszom a szavaid. 
 - Milyen intellektuálisan fogalmaztál! - nevette el magát. Beértünk a 8-as szám alá. Egy óriási költöztető kocsi takarta el a "kilátást".  - Esetleg meg tudnád mondani, hogy a...

Visszaemlékezésemet a csengő zavarta meg. Mi is lesz? Töri? Valaki megkocogtatta a vállam:
 - Lógunk angolról, nem jössz? - kérdezte egy vörös hajú srác, illetve Patrick.
 - De, oké.. Dan is jöhet, vagy..
Egy kis hezitálás után egy kibökött egy ahát, és én elkezdtem kémlelni az ajtón beáramló tömeget. Egy természetellenesen magas srácot keresünk. Megvan.
 - Daniel! - ordítottam. Fent állt a veszély, hogy a suli összes Danielje megfordul, de egyedül az enyém hallgatott a nevére. Elindult felém, majd mikor ideért kérdőre vont:
 - He?
 - Izé.. Patrickék lógnak óráról, és hogy jössz-e te is, vagy...
 - Megmentetted az életem. Semmit nem tanultam..
Hát igen, szokásához hűen a könyve az ágy alatt hever. Nem is tudom, mit tesz a táskájába.
 Az egészet végigröhögtem, mint ha be lettem volna szívva. Egy öreg néni aki a padlócirkáló kutyáját sétáltatta megkérdezte, hogy nem kéne-e iskolában lennünk. Megvontuk a vállunk, majd tovább folytattuk a dumálást.  Illetve folytattuk volna, ha nem akkor robogott volna el mellettünk az igazgató tragacsa. Elkezdtünk futni a gimi felé. Becsöngetésre a pont beértünk, majd lecsaptuk magunkat egy padra.
 - Szerintetek lebuktunk? - kérdeztem. A bőgés kerülgetett. Oké, ez lesz az első, hogy rossz fát tettem a tűzre, de attól még féltem. Féltem, hogy ha anyáék megtudják, többet nem találkozhatok Daniellel - elvégre ő is ott volt.
 - Nem hiszem. Olyan vaksi az a nyanya, hogy az orráig sem lát. - jelentette ki Pete, majd megvonta a vállát.
 - Ja, 30 éves. Ha az neked nyanya, akkor gratulálok. - torkolltam le.
 - Lehet, hogy a muter ki lesz bukva, ha megtudja, de egy hét szobafogságnál többet nem kaphatunk.
 - Hát az is igazán szuper lesz. "Szia, anya, ma lógtunk óráról, nem baj?"
 - Eltussolom én az ügyet.. Végül is én találtam ki. - szólt Patrick, majd rám mosolygott. Két percen belül mindenki kiáramlott az udvarra. A hangosbeszélőből Mrs. Cartell, az igazgatónő hangja csendült fel:
 - Patrick Stump, Daniel Smith, Pete Wentz és Candice Wentz azonnal jöjjön az igazgatói irodába.
Halálra váltan meredtünk egymásra, majd felálltunk a padról és elindultunk a folyosón. Mindenki minket bámult. Jézusom, óriási bajban lehetünk.